Előző posztom ősrégi videójából felbuzdulva ma nosztalgiázás van a köbön a Prófétákkal, az utolérhetetlen - már csak a Sway és a Hello Again személyes kedvencek miatt is - és megismételhetetlen (nálam azóta sem tudták felülmúlni, hiába a nagy stílusváltás) Start Something album a terítéken, közben pedig Mójára emlékezem és arra, amikor bementünk Pestre meghallgatni Tomiék első koncertjét, és mivel Pomázra nem egyszerű eljutni éjszaka, így elég érdekes módon jutottam haza, amolyan "ismerd meg hazádat" éjszaka kerekedett belőle. Az még oké lett volna, hogy elérem az utolsó hazaguruló hévet, de a metrók már mind le voltak zárva melyekkel eljuthattam volna a zöld-fehér kukachoz. Vicces hely ez a Budapest...

Kedd este részt vettem életem első bizottsági ülésén, és elkészítettem életem első diktafonos felvételét, hogy majd aztán elkészíthessen a (nem első) jegyzőkönyvet. Úgy indultunk neki 17:00-kor, hogy csak emlékeztető lesz, idézve a lényeges dolgokat, de aztán mivel van nekünk egy szuper jó diktafonunk és használjuk, akkor adjuk meg a módját és legyen jegyzőkönyv.
Mint már említettem először használtam a diktafonunkat, így mivel nem hallgattam vissza a teljes több mint 2 órás hanganyagot, ezért egy kissé, egy ici-picit idegesen forgolódtam az ágyban, hogy vajon sikerült-e felvennem a történéseket, és el tudom-e készíteni azt a feladatot, amelyre megbíztak.
Másnap aztán már korán reggel belehallgathattam az anyagba, el is kezdtem a jegyzőkönyvet a hallottak alapján, szószerint, abban a hitben, hogy 16-17 körül be is tudom fejezni azt. Persze... Eljött a 18 óra... Aztán eljött a 19... Mindeközben megtudtam azt, hogy ezzel az egész feladattal nekem másnap 9-re készen kellene lennem. Namármost én tegnap este 20:00-kor már azt hittem meggebedek =) Ha valaki gépelt már egy darab ebédszünetes megszakítással 12 órát egyfolytában akkor tudja miről beszélek. Tehát 20 óra után elindultam hazafelé, hogy majd akkor másnap 1 órával korábban beülök a gép elé, hogy készen legyen az anyag határidőre. Igenám, de amint kiléptem az iroda ajtaján és kicsinyke lábammal aprót löktem a kéttéglányi betondarabon amely a rácsunk kitámasztására szolgál az ugyanazon lendülettel irreálisan és váratlanul gyorsan elkezdett csúszni kolléganőm üveg hamutartója felé, azzal ütközvén betondarab megállt, hamutartó pedig a fizika órákon már oly jól ismert technikát alkazva átvette betondarab sebességét és aztán már csak egy csörömpölést hallottam. Üveg hamutartó öngyilkos lett. Apróbb, nem szándékos rásegítésemmel... Mivel testvérem annó is cigarettázott így elég gyorsan találtam itthon hamutartót, melyet ma reggel bevittem az irodába sűrű bocsánatkérések közepette.
Feladatomat időre sikerült teljesítenem és borzasztóan jól esett, hogy értékelték a munkámat, és hogy mennyit dolgoztam vele. Csak pár kedves szó és máris úgy érzi az ember, hogy már megérte csinálni. Nagyon jó érzés ilyen környezetben dolgozni. Mindenkinek ilyet kívánok.
S mivel holnap szerintem nem lesz alkalmam így virgácsmentes holnap estét is!