DINCS

És igen, elérkezett végre melyet mindígis vártam, The Killers koncert hazai pályán akkor, amikor én is ott vagyok. =)

Abszolút beváltották hozzájuk fűzött reményeimet, sőt, több alkalommal a sírás kerülgetett... =) Annyira nem tudom kifejezni azt, hogy mennyire jó volt, hogy meg sem próbálom. Csak még azt leírom, hogy a Sziget (mit a Sziget... az Életem) legfergetesebb koncertje volt (csak röviiiid), végre egy olyan banda a messziségből, melynek stílúsa és fellépése egyaránt keresztezi az enyémet. Nem gondoltam volna, hogy élőben is ugyanolyan jók mint audióban. Ugyanis volt már rá példa - nem is egyszer - hogy egy adott kedvelt előadó vagy zenei csoportosulás akkora csalódást okozott az élő koncertjével, hogy onnantól kezdődően más füllel hallgattam őket. A The Killers tehát jól teljesítette a próbát, ráadásul nem is akárhogyan! =) Sajnos viszont már második számként ellőtték nagy kedvencemet - gondolom senkit nem lep meg akinek be van kapcsolva a hangszórója, hogy a Somebody Told Me az... -, milyen szép zárás lett volna ha a végére teszik... De egy szót sem panaszkodhatok! Hiszen ott volt a rongyosra hallgatott slágerek és kevésbé ismert  ámde fergeteges dalok mellett ez a csinos Brandon gyerek a lírai hangzású zongorás szólójával is...

Mondanom sem kell Susival majd' elaléltunk tőle miközben a kivetítőn is lestük csak úgy, mint a kis kamaszlányok akik dobhártyarepesztően sikongattak, hiába, nem haragszunk ezért rájuk, legalább ők egy olyan kis rétege a mai fiatalságnak akik tudják mi a jó. =) (összes kép: klikk) Hát Ők.

Kiss Ádámot sem hagytuk ma ki a Hócipő színpadról, ezt mondjuk Ancsinak köszönhetem, mert Ő hívta fel rá a figyelmemet. Látni nem láttuk a sátor kapacitása miatt, de hallani hallotuk. S végre megtudtam mi is az az EMO... "13-14-15-16-17 éves gyerekek, feketében járnak, folyton meg akarnak halni, gizdára vannak éheztetve, az egyik szemük sír, a másik meg haj." Már ezért is érdemes volt felébredni. A másik szösszenet ami megmaradt bennem, mivel abszolúte aktuális mai társadalmunkat tekintve az pediglen az, amikor az aluljáróban egy édesanya a tőle elszaladó gyermeke után kiabál:
- Jáncsi! Hát álljámá' meg!
- Mi?!
Az anyuka csúnyán néz a gyermekre és csípőre teszi a kezét, majdpedig tanító jelleggel odamondja:
- Nem "Mi?!", hanem "Mivan?!"!!

Ezután felkerestünk néhány imádnivaló emberkét először Tasit, majdpedig Krisztiánt és barátnőjét, így nagycsoportosulva érkeztünk meg TéCsé-re. A színpadról meg sem próbáltam képet csinálni olyan messze voltunk. Egyébként is sokat láttam és fogom még látni őket, bízom benne, hogy még sokáig megmaradnak nekünk... =)

Talán azért, mert már a The Killers-re voltam gerjedve, vagy csak egyszerűen azért mert tényleg így volt, de egy kicsit laposnak éreztem az idei TCs fellépést, elnézést aki nem így gondolja... Biztosan bennem van/volt a hiba. =)

Aztán jött a szomorú búcsúzkodás mivel  koncert után elindultam Susit keresni a Gyilkosokra, mely nem volt szomorú, de most ez így jól hangzott, Ancsi azt mondta én vagyok a kedvenc sógórnője, melyhez az az igazság is hozzátartozik, hogy én vagyok az egyetlen sógórnője, de értem én, hogy Ő hogy érti, és IMÁDOM ŐT, és egyébként meg mindenkit aki még megérdemli. Minden jó embernek ilyen sógórnőt kívánok. A rossz lelkületű emberkéknek pedig nem kívánom, elég nagy baj nekik már az, hogy nincsen nekik is Ancsijuk! =)

Irány vissza a szürke hétköznapokba...

Általában - kis/nagy sikerrel - igyekszem kerülni tudatlanságom nyilvánosság elé tárását, de ha ezen posztot nem ezirányú őszinteségrohamom alatt írom akkor csak egy nagy semmit lehetne kihozni belőle, már ami a tegnapi napra visszatekintő  rövidke Sziget beszámolót illeti.

Ancsimmal megvártuk a délután 5 órát, hogy alábbhagyjon a hőség. A nagybetűs Kultúra felé vezető hídon olyan kép várt, melyet sokéves Szigetes látogatásom egyikén sem, soha... Vagy csak eddig jókor voltam jó helyen? Lehetséges, a lényeg, hogy teljesen letaglózott. Nem csak engem. Tömeg. Ha lenne a tömeg szónak felsőfoka akkor inkább azzal lehetne jellemezni. Minden elismerésem és kalaplengetés annak, aki túlélte.

Körülbelül 40 perc alatt be is jutottunk célhelyünkre, itt ennél a résznél ki kell emelnem a csütörtöki táska-ellenőrzéses kapunál történteket, mely nagyszabású átvilágítás alábbiak szerint zajlott.
Szigetlakók, Vándorok és Egyestés Látogatók libasorban haladnak el biztonságis bácsi előtt, aki a következő kiszámolósdit mormolja:
- 6... 7... 8... 9... Vesztettél! Mutasd a táskádat.
:D Nagyon tetszett.

Tehát. Bent. Felhangzik ilyenkori kérdésünk egymás felé, hogy most akkor merre és hova és kit. Nézzük meg a Nagyszínpadot. Oké, de ki villog most ott? Valamiféle URH... Meghallgattuk, megnéztük, nem ismertük eddig (most sem nagyon), azt sejtettük, hogy mint a Sziget idei legtöbb felhozatala ők is a retro tábort erősítik, de azt nem, hogy ennyire durván nehezen emészhető a mondókájuk. Mindegy, ilyen is van. Csak azt nem értem, hogyan kerültek oda ahol voltak... Mindegy!

Die Ärzte. És most jön melyet posztom elején taglaltam, szégyen, de nem igazán ismertem munkáikat, de védem magamat azzal, hogy alapvetően a németet mint olyat kizárom/kizártam életem minden egyes zegzugából, és ebbe beleértendő a zenei világuk is, főképpen akkor, ha németek német nyelven művelik azt. Miért? Nem tetszik a nyelv. Egyszerű. Pölö próbáld azt mondani valakinek sejtelmesen-romantikusan-szempárásítóan, hogy "szeretlek". Ich liebe dich... Mint valami középkori kínzóeszköz. Lépjünk.

Tehát. Die Ärzte... Valahol a fenti képen... Ancsi megkérdezte tőlem, hogy mit tudok róluk. Német punk trió, továbbá az egyik tagot kinek neve Bela B (későbbiekben csak Béla - szerk.) kegyetlenül szép szemekkel áldott meg a sors. Kábé ennyit. (melléklet új alakban itt) Még kamasz voltam, amikor felfedeztem az akkori Ifjúsági Magazin ilyen-olyan cikkjeiben és maradandóan beleivódott képe a lebenyem alá. Egyébként is a szem mint olyan a gyengém, dehát erről máskor és más témán belül...

Mivel az URH után igen gyorsan feltöltődött a Nagyszínpad előtti pást, így hátul a középen helyetfoglaló kivetítő mellett álltunk és lestük - már ahogyan tudtuk - a történéseket. Bélánkat alig ismertem fel sok év után a rendőrsapkája alatt a dobok mögött, de persze sikerült, és nem kizárásos alapon. Pár perc eltelte után megállapítottuk és elkönyveltük: jóóók a srácok zeneileg! Ezt a kijelentést nyugodtan fel lehet ellenem használni...

Sex Pistols-ról nem sokat tudok pötyögni, nos ők tényleg nem az én világom. Bár Legendáról beszélünk, ez tény.

Később hozzánkcsapódott Tasi és Imi, így elindultunk négyesben céltalanul, majdpedig rábukkantunk egy alkalmi soktagú spontánkelt zenekarra, kik üres flakonok és 2 fémkonténer segítségével adták a lábalávalót.

Aki élt és mozgott és rendelkezett valamiféle ütőeszközzel, vagy egyszerűen csak nem sajnálta a saját lábát, az ütött, vágott, rúgott, vert, ugrált,... Frenetikusak voltak! Állítom, hogy megállták volna a helyüket bármely színpadon is. =) *ave*

Hajnali 2-3 körül, miután már bennem volt 1 Bacardi-Coke és 2 Martini-Tonic és 1 Tequila Silver egy kissé elkezdtem pilledni, ilyenkor - mely azért igen ritka alkalom -, amikor többet iszok a szokásosnál igencsak legyengülök lelkileg és a nyűgösségem érzékenységgel egészül ki, nos ez sem maradt el, de túlvészeltük. Utána már ismét szép volt az élet. Énekelgettünk, Zorbára táncoltunk, ismerettségeket kötöttünk, nevettünk sokat. 7 körül estem ágyba, fél 12-kor ébredtem fejfájással, izomlázzal, zombin. Most pedig itt vagyok és nem csináltam semmi értelmeset egész nap.  Ez a tudat egy kissé lelohaszt... Hozzáteszem nem is tudtam volna.

Nagy ölelés mindenkinek.

Csak hogy az elején kezdjem... mi is volt csütörtök reggelén? Elmaradt... Nem emlékszem, viszont a délelőtt az Olimpián történtek követésével telt. Rendesen nemmegkedveltem (nem akartam azt írni, hogy: MEGÚÚÚTÁLTAM) a kosárlabdát. Nem értem, hogy ki a fenét érdekel egy magyar szempontból teljesen érdektelen meccs, amikor azzal párhuzamosan honfitársnőink és fiaink úsznak a Vízeskockában... Eszméletlen...
Ha valakinek van valamiféle infója affelől, hogy a bírkozók éremosztóján a napégette bőrű és nem éppen szimpatikus úriember miért dobta a bronzérmét el a messzi távolba kérem, világosítson fel, mert az interneten nem találni semmit, amely az okokat taglalná... Köszke.

Szigetelni délután 4 körül indultam el Ancsival, elmentünk a már beharangozott APEH sátorhoz elnyerni onnan is tesztjeinkkel amit csak lehet. x) Aztán 18 órakor elváltak útjaink, én becsücsültem a Hócipős sátorba és vártam Badár Sándor és Szőke Bandi produkcióját.

(Hjaa, következő posztomban osztom majd meg veletek azt a képet, melyet Ancsi készített a telefonjával amikor a hídon közelítettünk a Szigetre és e két mackó éppen előttünk 15 centivel kullogott. Imádjuk őket, naná, hogy mint a rossz gyerekek mögéjük kerültünk "véletlenül" és az sem zavart minket, hogy Szőke András bagójának füstje már szinte csípi a szemünket...). Ancsi pediglen Kispálozott barátnőivel. Persze én sem maradtam ám sokáig egyke, egyeztettem Susival aki alkalmi Szigetalkalmazott de vannak olyan rendes kollégái, hogy elengedték egy kis kiruccanásra szerény személyemmel. Így történt hát, hogy kapásötlettel a Kaiser Chiefs koncertet a keménymag(héj) környékén élveztük ki amennyire csak lehetett. Volt ott kéremszépen minden... Amíg még volt az emberkék kezében addig teli avagy féligtelt söröspoharak repkedtek, a hajunk és a ruhánk így sörtől "illatozott", de nem érdekelt, ennek is megvan a maga feelingje... =) Azon nevettünk viszont nagyon, hogy az egyik söröspohárröpp alkalmával savanyúkáposztához hasonló anyag is potyogott az égből, de ez sem érdekelt - bár szómiszó meglepett -, ennek feelingje nem volt oly népszerű, de azért belefért... =)) A koncert jó volt, ha újraélhetném azt a nemtudommennyi időt mert időérzékem odaveszett, akkor is beférkőznék Susival a legnagyobb tömegnyomorba.

Ha viszont Susi is újraélhetné de Ő viszont már nem vállalná be, nos hát én akár egyedül is simán. Bár 165 centimmel kissé elveszettnek érezném magamat. Amíg nem kaparintottuk meg foggal s körömmel a számunkra legmegfelelőbb helyet, addig konkrétan úgy nézegettem a színpadot, hogy: fényképezőgép kétkézbe, kezeket a magasba, lő, lő mégegyszer, kezeket leenged, ellőt képeket visszales. Körülbelül igy néztem a színpadi eseményeket az első 15 percben. Aztán ez elmúlt, sőt, sikerült lekapnom amint az énekes Ricky Wilson egy a tavalyi Szigetes Kaizers Orchestrás Janove Ottesen tettéhez nagyon de nagyon hasonló mutatványt hajtott végre annyi különbséggel, hogy Janove mutatványát - amikoris váratlanul leugrott a színpadról és azzal a mozdulattal felugrott a tomboló rajongókat tőle elválasztó kordonra - a biztonságiak rekordidő alatt megfékezték, míg Ricky mutatványa szerintem előre bejelentett lehetett, mivel a környéken senki nem volt aki megfékezte volna ebben. =) Jó volt. Látványos. A legjobb, hogy pont előttünk tette mindezt.

Aztán ismét mászni támadt kedve és amolyan Janove-sen levetette magát a mélybe, át a tömegen mely előtte mint a Vörös tenger Mózes pálcájának parancsára szétnyílt, majd összezárult mögötte. Aztán pedig fel és fel a legközelebbi oszlopra ismét. Nos ezt nem tudtam sajnos megörökíteni, mivel csak a kivetítőn figyeltük az események folyamatát, csodálkozásomnak hangot is adtam, vajon miért nem teperte le senki a hosszú út alatt míg oda-vissza megtette a távot? Rejtélyes... =)

Tulajdonképpen ez a nap így ahogy van ki is szívta a bennem lévő összes energiát, de mint ahogyan azt már jeleztem többször is: nem bánok semmit! És még féltávnál sem vagyunk, éljen a zombiság!

Hatalmas puszat mindenkinek! (Fent emlegetett események további képekben: klikk)

Meg volt ma is a kellő kilóméterem ám. A napi minimum folyadékadagom is. Tulajdonképpen szilárd étel csak itt-ott kolbászol gyomortájékon... Mindezen kevéske szilárdnak-nevezhető étek közül kiemelném az Ancsi által kreált meggybefőttes gesztenyepürét. Úúúúrég! Mennyei manna! =)

Reggelem ilyenképpen indult, hogy: ágyból ki, tévét be, ágyba be. Ennek a vége az lett, hogy átaludtam Lászlónk ezüstúszását... Sajnos. Viszont láttam súlyemelőnk balesetét... Sajnos. Ígyhát ma a sokadik adag jegesteámat - már Szigeten - ez utóbbi szomorú és szörnyű baleset magyar áldozatának egészségéért ittam. :*

Tehát reggelem egy jókora elalvással indult, aztán kis szünet után folytatódott azzal, hogy na akkor nyomás be Pestre Susihoz (is). Természetesen majdnem lekéstem a hévet, a 36 fokos meleg és a sors ma sem kímélt. Köszi.
Susira rácsörrentettem, hogy ha lehet akkor iparkodjon a megbeszélt helyre mielőtt összeaszalódok. Mondtam ezt én, aki éppen a beígért meglepiért találkozott akkor és ott a fent említett angyali lénnyel. Mivel Ancsi várt rám idehaza igyekeztem gyorsan hálát adni Susinak és kifejezni köszönetemet...

Tehát spanyol zászlóval a hónom alatt héveztem vissza haza, jóóól beebédeltem vesztemre, majdpedig irány a Fest. Nagyon pöpec az új hazamenős karszalag!!!

Mivel nem vagyunk nagy Alanis rajongók - amely nem azt jelenti, hogy nem szeretnénk őt és munkásságát, egyszerűen csak nem a mi világunk és nem is nagyon ismerjük azt...- így a 18 óra előtti időt és a 19 óra utáni időt a sziget feltérképezésével kezdtük. Betértünk persze a "játszósátorba" is, ahol sacc/köbö 12 gépen a Fifa 2008 futott éppen, de nem is ez nyűgözött le minket, hanem a fő-fő kivetítőn keresztül követhető páros játék, egy bizonyos hangszeres karaoké dobbal és gitárral. Eszméletlen jó!!! Megbeszéltük Ancsival, hogy kihírdetjük: karácsonyra senki ne vegyen nekünk semmit - ha akart - hanem gyűjtsenek egy ilyenre.
18 óra környékén kezdődött a L'art pour L'art srácok előadása melyet tavaly sem hagytunk ki, most már mondjuk bánom is amiért nem, ugyanis nagyon sok poén már tavaly (is) lement. De jóóó volt!

Én konkrétan szeretem őket (további képek itt). A héten még Badár Sándor is boldogít majd minket, én csak Mucsi Zolit hiányolom, de őt nagyon! =) Úgy spontánkáromkodni mint Ő kevesen tudnak filmvásznon innen s túl. Tavaly Szandrámmal nagyon azon voltunk, hogy felkeressük akárholis van - talán az egyik Jancsó film hatása alatt voltunk éppen, tehát képzelhetitek - és meghívjuk egy házias bográcspartira, tudjátok van az a komikus színészeket őrületbe kergető szöveg, hogy: "mondj egy viccet!", nos a mi ezirányú kérésünk a "káromkodj Zoli!" lehetett volna, bár az Ő esetében a kettő egy és ugyanaz hatását tekintve. A YouTube-on írjátok be a keresőbe az UAAÁ tag-et és lessétek - és hallgassátok - meg az e cím alatt futó filmrészletet. Kizárólag 18 éven felűlieknek ajánlom, vagy ha mégis bátorkodik valaki e kor alatt megtekinteni, akkor ha lehet anyunak apunak ne áruld el, hogy tőlem hallottál róla... =)
Jártunk még a Gazdasági Versenyhivatal sátránál is tesztkitöltésen, mely kapcsán nyertünk 1-1 szappanbuborékfújót, 1 esőkabátot és 1 frizbit (mivel kabátból csak 1 volt már csak), továbbá elkoboztuk a 2 tollat mellyel írtunk. Azt mondták, hogy idén vannak kint először a Szigeten, én csak bátorítani tudom őket, jópofák és nagyon kis közvetlenek. Tehát hajrá! Holnap pedig (már ma) az APEH-eseket látogatjuk meg. Róluk azért már merőben többet tudok, mint a GVH-ról...
Nos ez a nap mérlege. Tanultunk és kulturálódtunk csak úgy magyarosan, és mindezt a köbön. =))

Tragédia: vasárnap egyidőben lesz a The Killers koncert és a Valencia - Real Madrid meccs... :D xD

Heti Szigetelésem előtt ma még jól kifárasztottam önnönmagamat mind testileg, mind szellemileg egyaránt. Viszont így éjfél előtt jópár perccel szerintem kijelenthetem, hogy igazán termékeny és jóhírekkel gazdag napot zárok.

Reggel felkeltem természetesen vízes fiaink olimpiai szereplésének élőben követésére, melyet nem bántam meg, és bár végig izgatottan lestem őket mégsem kaptak ki... :D Átokmentes volt a reggel.
Aztán - ahogyan azt már volt szerencsém az elmúlt napokban magyar úszók részéről is hallani - egyéni csúcsomat megdöntve előkészítettem magamat (tus, hajmosás, "mitvegyekfel" probléma megoldása) a fővárosra.
Először elgyalogoltam a Nyugatinál található postára melynek postaboltjában mára már szinte törzsvásárlónak számítok, onnan átcammogtam a Westendbe szintén rekord-enni (mást ott nagyon nem lehet, esetleg csak szájat tátani az árakon és mozizni, vagy csak lehűlni majdpedig a párától megfulladni a művi vízesés "lábánál"), mivel Susi - aki nem "szusi" hanem "susi" - veleszületett tulajdonságai közé tartozik a késés, én viszont ennek az ellenkezője vagyok: szeretek a megbeszélt időpontnál hamarabb ott lenni a megbeszélt helyen. Ettől általában hülyét kapnak az emberek, de ez van.
Tehát forróságban tele gomorral gyalog át a hídon, onnan pedig el az Erzsébet krt-ra. Mondanom sem kell, nagyon jól kezdtem ám érezni magamat kis idő után... Sebaj! Susi azzal érkezett, hogy beszerzett nekem egy 120x60 centis spanyol zászlót, mellyel majd holnap "lep meg" ismételt és hosszútávú összefutásunk kapcsán. Mondta Ő. Áááá - mondtam én... - akkor majd spanyol zászlóba tekeredvén fogok aszalódni majd sárban-dagonyázni a héten veled. Nem hozott fel különösebb kifogásokat ez ellen. Mert volna?

Kathy írt és küldött két fotót a Gruber bácsis találkájukról. Azt pötyögte, hogy aláíratta a Munkustrap-emet hősünkkel, és hogy tegnap (hétfő) feladta azt már a postán, és hogy reméli: örömmel fogadom majd Gruber bácsi sorait... Örömmel? Valószínűleg fel kell majd locsolni. Mekkora dolog már ez nekem! Egykoron meglestem DVD-n a 80-as évekbeli Macskák musicalt aranyhangú, macskatestű Broadway sztárokkal, megalkotom tőlem telhetően kedvenc cicusomat Munkustrap-et, megismerkedek a világháló segítségével Kathy-vel a Munkustrap-et alakító Michael Gruber honlap szerkesztőjével aki van olyan kedves és küld nekem egy sablon-Gruberszignósfotót, aztán amikor arra kérem, hogy elküldöm neki a rajzomat ugyanmár szignóztassa le személyesen Michael-el Ő boldogan okay-t mond/ír, és tessék, múlthéten személyesen Michael Gruber fogta ama szent két kezébe az általam alkotott önmagát és valószínűleg látta is azt =) és írt is rá valamit, amit Kathy nem árul el, tehát kissé fogvacogva várom a sorokat... =) Kell ennél szebb szabi? Ráadásul itt van nekem Enikő és Strawberry, és Strawberry és Enikő, akik kedvességéért és ismerettségéért már érdemes volt elkezdeni az embernek blogzani. Susi-t már meg sem említem... (bár őt nem itt ismertem meg, de a fejlécben látható úriembernek sok köze van hozzánk), "és még sokan mások" ha már a sablont emlegettük.

Négy óra múlva pedig - jóesetben - ébredek, ugyanis Cseh Laci döntőt úszik, nem elfelejteni!

"Itt ülök én és gondolataim se szállnak sehová se"

(Fodor Ákos - Metaidill)

Éjfél múlt, tehát hivatalosan is elkezdődött a szabadságom. El lett intézve a Szigetelés is, tehát jövőhét szerdától indulnak a képes napi bejegyzések. Egy kedves YouTube-os horvát leányzónak felajánlottam társaságomat a budapesti The Killers koncertre - mivel mint kiderült zenei izlésünk igencsak hasonló -, de Ő inkább beszámolót és képeket kér, mintsemhogy felutazzon a "túristakopasztó" fővárosba. =) Nem ezt és így mondta, de abszolút megtudnám érteni ha mégis ez fordult meg a buksijában.

Ma találkoztam másodmagammal egy őrülttel... Komolyan. Mentünk, mentünk, mendegéltünk, egyszercsak szemből a járdán közeledett felénk egy enyhén túlsúlyos (ezzel egyébként semmi baj nem lenne) pasi, kezében egy - tudjátok, zsákféle anyagú, hajókötél-fülű - jól megpakolt szatyorral. Eddig még nincs is ebben semmi furcsa, természetesen ha az ember a járdán halad egy bizonyos irányba, ha csak nem egyirányúsították azt - amin egyébként nem lepődnék meg meggajdult világunkban - előbb vagy utóbb csak szembejön valaki...
Tehát mi mentünk, pasi a szatyorral jött. Köbö 3 méterre lehetett előttünk, amikor nagyhirtelen a magasba lendítette a batyuját és jóóókorát csapott vele a járdaszegélyre... Majdpedig haladt tovább az útján szép nugodtan. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, nem túlzok ha azt mondom: be voltunk sz*rva... Nagy kő rotyott alább a szívemről, amikor elhaladt mellettem pasi úgy, hogy nem csapott rám is egy nagyot. Végülis lett egy témánk ezt követően, találgattuk, hogy vajon miért történhetett mindez. Felmerült pölö az is, hogy esetleg pasi nem bírja a rovarokat és így akart végezni az egyik szerencsétlen jószággal, vagy esetleg egész nap cseszegették a munkahelyén és most szakadt ki belőle a düh és minden más rossz. Marha jó... Legközelebb már ki se merjünk menni az utcára, mert bármikor lecsaphat egy idióta. Hahh, mint például ez a múltkori eset, amikoris egy másik nemnormális emberszabású egy buszon lefejezett csak úgy minden ok nélkül egy srácot, majdpedig diadalittasan felmutatta a fejet a sokkos utastársainak. Kész horror...

Megkezdődött az Olimpia és ezzel együtt a "hajnalozás" is. Ha már kiírtam magamból aminek ki kellett jönnie elmegyek hunyni pár órácskát, aztán elkezdem követni az eseményeket. A megnyitó alatt többször felmerült bennem a kérdés és - sajnos - elnevettem magamat amiért egyáltalán felmerült... "Magyarországon Olimpia?" Pff! Ahogy lestem az idei nagyjáték színvonalmércéjének még csak az alsó szintjét sem tudnánk megütni. Álomképnek persze szép, nem tagadom.

Aki felismeri az ezen videóm alatt hallható dal eredetét (segítség: a filmet ahonnan származik) kap tőlem egy zacskó kekszet... Azért ezt, mert most ez jutott eszembe. Micsoda felvezetés, igaz? Pedig csak úgy semmi nélkül akartam meghagyni az utókornak blogomban.

Szép hétvégét annak, ki idetévedt és volt olyan kitartó, hogy eljutott ehhez a sorhoz! =)

Felébredek reggel - ahogy minden egyes hétköznap hetedik órájában -, kis fáziskéséssel elkönyvelem a tényt, mely szerint péntek van. Ez pöppnyi felszabadultsággal tölt el. Előkészítem magamat a napra, mosakodás, öltözködés, smink. Nem kapkodom el a dolgot, hiszen ma csak ketten leszünk az irodában, kolléganőm pedig már tegnap elkérte magát az első 1 órára, tehát 1 óra hosszan át én tartom a frontot.
Hirtelen valami hátsó-belső hang azt súgja, hogy nézzem meg, vajon benne vannak-e a táskámban az irodai kulcsaim. Megnézem nagy lazán, már miért ne lennének... Nem találom. Pánik. Kiöntöm a tartalmat a konyhaasztalra. Nincsen... Nincs mit tenni, elindulni, de mindenképpen belesni majd az iroda ablakán, hátha meglátom a kulcskupacot az íróasztalom fiókjának zárjából fityegni, legalább megnyugszom: nem elhagytam, csak bent. Rekordidő alatt az irodához érek, óvatosan felpipiskedek az ablakhoz, óvatosan, nehogy megszólaljon a riasztó... Naná, hogy visszavigyorog rám a kis szemét fémcsomó! Leülök a lépcsőnkre a bejárattól balra, előkapom a telefonomat és tapasztalom, hogy munkaidőmből még csak 10 perc telt el, tehát kolléganőm érkezése még odébb van egy picit... Sacc/kábé 45 perc után megjőtt a felmentősereg, amikor meglátott a lépcsőn ülve először megijedt, hogy mi baj van, aztán csak annyit mondott, hogy "Nab*meg!" és elkezdett nevetni. Majdpedig: "Te szegény...", melyre én: "Ó, megérdemeltem... =)".
A második csapás - sorozat - akkor jött, amikor lezártam a pénztárkönyvet és 2-szer is rosszul adtam össze a forgalmat, ezért külalakra simán 1-es járhatna nekem, pedig aztán a külalak az ami a munkám, a feladataim második legfontosabb szempontja virtuális listámon.
Ekkor döntött úgy kolléganőm, hogy felajánlja nekem a menekülőutat, megpróbálja megmenteni tőlem az emberiséget, tényszerint: ha megebédeltem hazamehetek, majd Ő ügyel. Valószínűleg hozzátehette még lelki hangján, hogy csak ne nyúljak már semmihez... x)

Itthon az első dolgom volt egy kávé elkészítése, akkor szakadt fel/ki belőlem a nevetés, amikor a vízmelegítőből magamra öntöttem a forró vizet. Csak egy nagyon keveset, nem nagy ügy, de hát mondom ilyen nincsen. Valószínűleg egyébként úgy működhetett ma nálam is ez a dolog, mint amikor valaki elveszíti a látását, szaglását, hallását, olyankor ugye a többi egészséges érzékszervünk sokkalta jobban funkcionál. Nos hát nálam ma ez úgy jelentkezett, hogy tulajdonképpen szabadságra mehetett az őrangyalom, így a - remélhetőleg - még ép agysejtjeim tartottak életben s működtek a vártnál jobban, ugyanis mindezen sokkhatások után nekiestem a múlthéten érkezett nyelvcsomagomnak és imádom, és teljesen jól haladok vele, és fantasztikus, és szerény is vagyok. 1 hónapra van feladva 4 lecke, most végeztem az elsővel, a hónapból ugye minusz 1 hét lesz (akkor és ott nem leszek beszámítható állapotban) tehát "Tanulni, tanulni, tanulni!". Úgyhogy egy ideig leginkább erre leszek kattanva.

Más... ha valaki az iWiW-en mégegyszer valamely klubból indítva olyan körüzenetet küld, hogy ide és ide kattintva és regisztrálva LCD tévét nyerhetek, hát én lenyelem a küldőt keresztbe!!!

Jaaa és innen gratulálok Németh Krisznek, bízva abban, hogy még hagyják az öregek Őt produkálni augusztus idusától is, mivel ugye beválogattam a Fantasy Válogatottamba! Hajrá! =) Ez ma egy ilyen nap! Hadd legyek már önző és szerény és szemtelen, ha már nincsen kisangyal a vállamon, aki fültövön szúrna az izzó vasvillájával az ehhez hasonló kijelentéseimért... Ja, hogy vasvillája a kisördögnek van? ...

Holnap pedig ismét kiélhetem alkotási vágyaimat mégha csak festeni fogok is - ha az idő engedi - méghozzá ablak (és ajtó?) kereteket! De legalább valami maradandó marad utánam az utókornak, és ráadásul persze Szívemcsücskeinek otthonát színesíthetem, ha szabad így mondanom. Mármint nem én, hanem a keret... Márminthogy én mondom... Áh, mindegy!

Ez a bejegyzés sem az értelem címszó alatt fut...