DINCS

Felébredek reggel - ahogy minden egyes hétköznap hetedik órájában -, kis fáziskéséssel elkönyvelem a tényt, mely szerint péntek van. Ez pöppnyi felszabadultsággal tölt el. Előkészítem magamat a napra, mosakodás, öltözködés, smink. Nem kapkodom el a dolgot, hiszen ma csak ketten leszünk az irodában, kolléganőm pedig már tegnap elkérte magát az első 1 órára, tehát 1 óra hosszan át én tartom a frontot.
Hirtelen valami hátsó-belső hang azt súgja, hogy nézzem meg, vajon benne vannak-e a táskámban az irodai kulcsaim. Megnézem nagy lazán, már miért ne lennének... Nem találom. Pánik. Kiöntöm a tartalmat a konyhaasztalra. Nincsen... Nincs mit tenni, elindulni, de mindenképpen belesni majd az iroda ablakán, hátha meglátom a kulcskupacot az íróasztalom fiókjának zárjából fityegni, legalább megnyugszom: nem elhagytam, csak bent. Rekordidő alatt az irodához érek, óvatosan felpipiskedek az ablakhoz, óvatosan, nehogy megszólaljon a riasztó... Naná, hogy visszavigyorog rám a kis szemét fémcsomó! Leülök a lépcsőnkre a bejárattól balra, előkapom a telefonomat és tapasztalom, hogy munkaidőmből még csak 10 perc telt el, tehát kolléganőm érkezése még odébb van egy picit... Sacc/kábé 45 perc után megjőtt a felmentősereg, amikor meglátott a lépcsőn ülve először megijedt, hogy mi baj van, aztán csak annyit mondott, hogy "Nab*meg!" és elkezdett nevetni. Majdpedig: "Te szegény...", melyre én: "Ó, megérdemeltem... =)".
A második csapás - sorozat - akkor jött, amikor lezártam a pénztárkönyvet és 2-szer is rosszul adtam össze a forgalmat, ezért külalakra simán 1-es járhatna nekem, pedig aztán a külalak az ami a munkám, a feladataim második legfontosabb szempontja virtuális listámon.
Ekkor döntött úgy kolléganőm, hogy felajánlja nekem a menekülőutat, megpróbálja megmenteni tőlem az emberiséget, tényszerint: ha megebédeltem hazamehetek, majd Ő ügyel. Valószínűleg hozzátehette még lelki hangján, hogy csak ne nyúljak már semmihez... x)

Itthon az első dolgom volt egy kávé elkészítése, akkor szakadt fel/ki belőlem a nevetés, amikor a vízmelegítőből magamra öntöttem a forró vizet. Csak egy nagyon keveset, nem nagy ügy, de hát mondom ilyen nincsen. Valószínűleg egyébként úgy működhetett ma nálam is ez a dolog, mint amikor valaki elveszíti a látását, szaglását, hallását, olyankor ugye a többi egészséges érzékszervünk sokkalta jobban funkcionál. Nos hát nálam ma ez úgy jelentkezett, hogy tulajdonképpen szabadságra mehetett az őrangyalom, így a - remélhetőleg - még ép agysejtjeim tartottak életben s működtek a vártnál jobban, ugyanis mindezen sokkhatások után nekiestem a múlthéten érkezett nyelvcsomagomnak és imádom, és teljesen jól haladok vele, és fantasztikus, és szerény is vagyok. 1 hónapra van feladva 4 lecke, most végeztem az elsővel, a hónapból ugye minusz 1 hét lesz (akkor és ott nem leszek beszámítható állapotban) tehát "Tanulni, tanulni, tanulni!". Úgyhogy egy ideig leginkább erre leszek kattanva.

Más... ha valaki az iWiW-en mégegyszer valamely klubból indítva olyan körüzenetet küld, hogy ide és ide kattintva és regisztrálva LCD tévét nyerhetek, hát én lenyelem a küldőt keresztbe!!!

Jaaa és innen gratulálok Németh Krisznek, bízva abban, hogy még hagyják az öregek Őt produkálni augusztus idusától is, mivel ugye beválogattam a Fantasy Válogatottamba! Hajrá! =) Ez ma egy ilyen nap! Hadd legyek már önző és szerény és szemtelen, ha már nincsen kisangyal a vállamon, aki fültövön szúrna az izzó vasvillájával az ehhez hasonló kijelentéseimért... Ja, hogy vasvillája a kisördögnek van? ...

Holnap pedig ismét kiélhetem alkotási vágyaimat mégha csak festeni fogok is - ha az idő engedi - méghozzá ablak (és ajtó?) kereteket! De legalább valami maradandó marad utánam az utókornak, és ráadásul persze Szívemcsücskeinek otthonát színesíthetem, ha szabad így mondanom. Mármint nem én, hanem a keret... Márminthogy én mondom... Áh, mindegy!

Ez a bejegyzés sem az értelem címszó alatt fut...