Általában napi bejegyzésem végén, befejezése után pötyögöm be a címet, mely vagy illik a tartalomhoz, vagy nem, de mostani pillanatomhoz abszolút, ugyanis egy eleddig azonosítatlan repülő tárgy röppent el az ablakom előtt. Jól vagyok egyébként. 1 szem teamécses világánál (merthogy kiégett az égőm) és cukormentes zöld teás rágógumi kíséretében kezdek eme posztba, mely bár első pillanatra és nekifutásra tartalmát tekintve némi nemi identitászavarra utalhat, de nem úgy van ám. Teljesen ura vagyok a helyzetnek. Nem vagyok továbbá cukrosnéni és nem  is vagyok fából. Gondolom mások sem. Hacsak nem Balázs Béla fából faragott királyfijáról van szó, nem is említve Pinnocciót...

Nem fogok dobozt nézni több hétig. Komolyan. Tegnap elkapott a fogaskerék és odaáig süllyedtem, hogy 2 darab (!!!) sms-t küldtem egy bizonyos műsorba, azért (is), hogy ne egy (két) bizonyos valaki(k)é legyen a dicsőség, aki látta vala előző posztomat sejtheti hova és ki(k) ellen röppent el egy pizza ára "rövid szöveges üzenet" formájában. Most, hogy nyakunkon a szeretet ünnepi hangulata, mennyi gonosszág rejtőzik lelkemben... Nem is szólok magamhoz azóta sem. Fújj!
És ha mindezek után az abszolút győztes nem hordozza méteresen széles hátán és vállain az afrikai elesettek sorsát,... (most ha vannak férfi olvaóim ne nézzenek ide)

...hát nem is tudom mit teszek. Majd még kitalálom. Kénytelen leszek bejárni fővárosunkat, mert ugye belém bújt a kisördög és bogarat ültettek a fülembe és miegyéb, - bár ez már egy másik történet - ugyanis kedvenc testvérem s kedvenc leendő sógornőm megírta karácsonyi kívánságlistáját melyet már nagyon vártam, hogy legalább valamiféle indulópontot adjon az irányba, hogy vajh minek örülnének, mire vágynak igazán. Nos ezen alkalomból jutott eszembe még egy szerelmem a sok közül, mely (illetve "aki"!) nem más, mint:

Buick Roadmaster, méghozzá 1949-ből. Stephen King Rémautója óta vagyok szerelmes az 50-es évek környékén született Buickokba, a könyvben szereplő gyönyörűség kapcsán jártam anno utána, hogy mégis hogyan is néz ki ez a bestia, melynek csomagtartója a mi és egy másik (szörnyűbb) világ közötti átjáróként funkcionál, s amely csomagtartóból különféle szörnyek érkeznek hozzánk, ám meg is halnak nem bírván elviselni levegőnk kémiai összetevőit, melyet mi egyébként oly' természtes mód veszünk fel (s talán nem is becsüljük eléggé, de ez egy másik történet...). És ez vice versa működik. Nos, ez volt a King bácsi féle Buick 8, ki (mi) 1954-ben gyártód(tat)ott. Viszont a könyvben emlegetett "fogakra emlékeztető" első lökhárítót én leginkább az 1949-es modelleknél véltem felfedezni, amely persze nem jelent semmit. Nem emlékszem, hogy talán Csavi barátom talált-e nekem a világhálón nagyon komoly modellautót e gyönyösűség emlegetése kapcsán, vagy még régebben Amy szívemmel közös ismerősünk - kinek sajnos neve oly' mélyen merült a homályba, mint amilyen villámgyorsan az ifjú úriember kilépett hétköznapjainkból - mutatta volna? Mindegy, azt szerettem volna mindebből kihozni, hogy bővül a Jézuskának írt listám egy Buick Roadmaster (1949!) modellautóval. De nem ám a 3-tól 10-éves korig terjedő összerakósdi játékra gondolok, amikor kapsz egy zacsit, benne a félbe vágott autó és próbáld összerakni azt... Neeeem, az "igazi", a hamísítatlan, a pepecselős türelemjátékra hajazok. Amikor meg is becsülheted majdani munkád eredményét a belefektetett időddel arányosan. Még soha nem modelleztem. Talán azért vagyok ilyen lelkes.

Mondtam már, hogy utálom a hétfőket?

Pénteket akarok... Mondok jobbat: nyarat akarok! Vagy nyárt! =)