DINCS

Hogy milyen színű a szemem? Zöld... s hogy milyen illatú? Pur Blanca... És ez nem vicc.
Már ugye a reggel is jól kezdődött, konkrétan azzal, hogy az első "menü" melyet megláttam - és meghallottam - ébresztő órám és annak utálatos 3 csengettyűs kijelzője után az ablakon túl: felhőszakadás széllel körítve. Hosszú farmer fel, lenge kiskabát fel, gondolva a jövőmre tiszta - és száraz! - váltófelső táskába, 2F-es (filléres, fekete) esernyő a kézbe, majd irány dolgozni. (Tipp: soha de soha ne spórolj esernyőn!) Nos a második esernyőt-kifordító történet után úgy ítéltem meg helyzetemet, hogy talán sokkal egyszerűbb lenne az életem elkövetkezendő 20 perce, ha önként átadnám magamat az égi áldásnak. Ekkor még csak az utam felénél járhattam, tehát a női megérzés még félálomban is működött a váltoruhát illetően. Tetőtől a talpamig átáztam, orrhegyemtől a lapockám csúcsáig úgyszintén.
Így az irodába csöppenvén (csöpögvén...) első utam a mellékhelyiségbe vezetett rendbeszedni magamat. Tovább is van, mondjam még?
Nem, semmi felnőtteknek szóló folytatás. Hanem... én a mostani percig nem értem mi történhetett és hogyan és egyébként is, mindenesetre amikor már éppen ott tartottam, hogy a parfümömmel pöppnyit kellemesebbé teszem a reggelt... telibetrafáltam a jobb szememet. Mármint a parfümöm tartalmával. Nem értem, hogyan, miért, nem értem. De úgy történt mindez, hogy még csak nem is számítottam rá (láttad már a Kéz őrület! című filmet?), tehát be sem tudtam csukni a szememet előtte, hogy legalább enyhített volna egy kicsit azon, amely e tettem következménye lett végül. Azt hittem belepusztulok. A nagy ijedség közepette nem ám attól pánikoltam be, hogy megvakulok... Neeeem! "Úristen! Fél szemmel én nem fogok tudni rajzolni!!!"  :D  És elindultam fejjel a csap alá kimosni a szememet. Mivel születésem óta (s talán már a magzatvízben is) nem bírja egyszerűen a két szép szemem ha bármiféle folyadék éri, így bár a csípő érzés alábbhagyott, viszont a fájdalomszint az maradt a nem túl bizalomgerjesztő szinten. Nem túlzok, körülbelül 3 óra hosszán át csak a homályba láttam. Aztán persze helyre állt a rend. A látásom kitisztult bááár annak helye még fájdogál egy törpnyire...
Természetesen, mivel vicces perceket szerettem volna szerezni "ügyességemmel" másoknak - és titokban így nyugtatgani magamat - Susinak és anyumnak (Susinak egyébként is egy számára életbevágó üzenetet kellett írnom ma reggel...) megírtam a sztorit sms-ben, anyumnak szmájlikkal, hogy ne essen nagyon kétségbe... Az ellenkező hatást váltottam ki belőle, amelyért ezúton is elnézését kérem... =) Susit egyébként nemrégen volt szerencsém csak megismerni egy közös kedvenc kapcsán. Visszapötyögött, hogy legalább plusz eszközökkel letudom venni szememmel a férfiakat a lábukról, na mondom persze, mert ám a férfiak olyan sűrűn szaglásszák a nők szemeit...

Ammm megnéztem ma a fiatalok meccsét az EuroSporton, nem akarom tényleg bántani őket - messze áll tőlem!!! - nagyon büszke vagyok, imádom őket, szemtelenül-borszasztóan-nagyon ügyesek és ők a jövő magyar reménységei, de állítom: több labdát passzoltunk az olasz játékosoknak mint egymásnak... Jól jöttek volna Tibibácsi pontos labdái, csak persze nem abban a formában ahogyan azt anno mi nagyöregek (cöcöcö) megismerhettük. Ha egy picivel kevesebb pontatlan passz lett volna, állítom, hogy keresztbe lenyelik fiaink az olasz csapatot edzővel, masszőrrel, cserejátékossal, mindenkivel és mindennel együtt... Na de majd jövőre! Bízzunk benne, hogy azzal a legendás felkiáltással passzolgatják majd a srácok a VB labdát, hogy "Itt repül a pontos labda!".
Egy Fodor Ákos szösszenet a mi kis hőseinknek:

MAGÁNSZABÁLY

Veszteni? nyerni?
- ne, soha! csak játszani
szeretnék. Mindíg.